Jeles Attila tudósítása
2011. Október 3-4. Nehéz lépést tartanom az eseményekkel, vagyis röpülnek az utazás napjai, én meg kezdek lemaradni a blogolással... úgyhogy kicsit tömörítek, de remélem, "átjön" az a rengeteg élmény és látnivaló, amelyben részünk van.
Irány észak! Piacozós, boltozós napok, de minden, amit látunk egyedi és érdekes, a vásárlásainkkal meg a helyi közösségeket is támogatjuk. Első megállónk a második napon Calderón, Quitó egyik külvárosa, ahol több quiteno család is foglalkozik azzal, hogy színes kenyértésztából készítenek figurákat a vallási ünnepekre. Régen csak kétfélét, ma már mindenfélét, nekem a népviseletes babák tetszettek.
Azok a bizonyos babák. Jeles Attila képe
Miután Quito zajos forgalmát magunk mögött hagytuk, az út szélén virágtermesztő-, majd tejgazdaságok vették át a házak helyét, kis idő múlva átléptünk Pinchicha tartományból Imbaburába. A "Tavak Földje" azonnal be is mutatkozott a San Pablo lagunával és a mögötte magasodó Imbabura vulkánnal.
A Tavak földje. Jeles Attila képe
Otavalóba érkeztünk eztán, a kisvárosba, mely az indián piacáról híres Dél-Amerika-szerte. Hétköznap lévén nem volt vásári hangulat, de a déli órákban az iskolákból kiözönlő gyerekek színes forgataga és a városka igazi andesi légköre engem legalábbis kárpótolt. Az ebédünk se volt kutya - merthogy tengerimalacot kaptunk. Na jó, csak kóstolóba, egyet, nem is aratott túl nagy sikert, az indián vendéglő borsós krumplilevese viszont mindenkinek ízlett.
A malacka...
Aznap délután még Peguchében jártunk, egy hangszerkészítő és egy gyapjúszövő család házát-boltját látogattuk meg. Emitt egy kis műsort is kaptunk, amott meg a hölgyek vethették magukat a gyönyörű szőtt portékák közé.
A szállásunk megér egy bekezdést: az Hacienda Pinsaqui mindannyiunkat elvarázsolt. A hacienda 1790-ben épült, eleinte szövőmanufaktúra volt, később két család kúriája, a második família leszármazottai néhány éve szállodává alakították a patinás épületet. Voltak köztünk olyan szerencsések, akik abban a szobában alhattak, ahol Simon Bolivart is többször elszállásolták. Ámulva-bámulva sétáltunk a hacienda szobáiban, étkezőiben, termeiben, kápolnájában, társalgóiban, no meg a gyönyörű, parknak is beillő kertjében. Senki nem bánta, hogy a másnapi ebédünket is itt költöttük el...
A Hacienda Pinsaqui...
... és kertje
Másnap a környék másik nagy vulkánját céloztuk meg, a Cotacachit. A rövid buszozás után felmásztunk a vulkán kalderájának peremére; a kráter üstjében sötétkék vizű tó, a Cuicocha, benne két zöld sziget - már-már giccses...)
Cotatachi panoráma. Jeles Attila képe
Ellátogattunk a vulkánnal megegyező nevű takaros, (feltűnően!) tiszta városkába is, melynek főutcájában egymást érik a bőrdíszművesek, cipőkészítők boltjai. A boltokat hamar meguntuk, de a városkában nagyon kellemes volt sétálgatni. Estére visszamentünk a fővárosba, másnap irány a dzsungel!
Cotacachi városa. Jeles Attila képe
