Október 5-6-7. A quitói állandó csúcsforgalmat már megtapasztaltuk az előző napokon, úgyhogy már nem ért minket váratlanul. Miután magunk mögött hagytuk a benzingőzös nagyvárost, buszunk elkezdte kapaszkodását a Cordillera Oriente vonulataira.

Papallacta, Cordillerák. Jeles Attila képe

3000 méter fölött eddig még nem jártunk, ezért nem láttuk még, milyen is a parámo, az ichufűvel borított, száraz, magashegyi vegetáció. Most viszont közelről is megcsodálhattuk, amikor megálltunk a Cayambe-Coca Nemzeti Park és az Antisana Nemzeti Park találkozásánál, 4100 méteres magasságban elhaladó hágónál. A buszból kilépve nemcsak a hideg, hanem a ritka levegő is meglepő volt.

Innen már lefelé vezetett az út, megjelentek az első fák a fűfélék és ritkásan előforduló bokrok után. Következő megállónk Papallactánál volt, ahol nemcsak hőforrásokra települt fürdőket, a hegységen átvezető víz- és kőolajvezetéket, de egy szép tavat is láttunk. A rövid megállók alatt érezhetővé vált, hogy egyre melegebb van, és a levegő páratartalma is növekszik, és közben újabb látványosságban volt részünk, a Három Mária vízesések kínáltak fotóznivalót.

A Három Mária vízesések. Jeles Attila képe

Beértünk a felhőerdők övezetébe, a gomolygó ködből csak néhol villant elő a buja növényzet. Ám az egyik kanyar után olyan látványban volt részünk, amely tényleg ritkán fordul elő: a felhők közül, ha csak egy rövid időre is, előtűnt az El Reventador vulkán fenséges kúpja.

Az El Reventador vulkán. Jeles Attila képe

Nemsokára áthaladtunk Tenán, Napo tartomány székhelyén, majd Misahuallinál magán a Napo folyón is átkeltünk. Még negyedóra, és újra a folyóhoz értünk, az Ahuano faluba (innen már nem vezet tovább az út...) vezető révhez. Itt szálltunk mi is az errefelé használatos motoros kenuba, miután felöltöttük mentőmellényeinket.

A Napon - mentőmellényben. Jeles Attila képe

A Napo itt még elég gyors folyású folyó, kisebb zúgókkal, és az ezeken való áthaladás annak, aki még először hajózik ilyen vizen, bizony kissé talán ijesztő. Öt-tíz perc múlva már mindenki a folyót szegélyező esőerdőt fürkészte, de akadt néznivaló a görgeteg kövekkel borított parton és a folyón is: előbbin aranymosók dolgoztak, utóbbin pedig nemcsak mi voltunk az egyedüli utasok, a helyiek motoros kenui le-fel közlekedtek a tajtékos vízen.

Aranymosók. Jeles Attila képe

Nemsokára, a folyó kanyarulata mögött, feltűntek lodge-unk épületei. Kikötöttünk, majd becsekkoltunk a buja növényzetbe szépen belesimuló szálláshelyre. A kései ebéd után még volt időnk egy sétára a faluban, ahol dzsungellakó, síksági kicsuák élik lassú, nyugodt életüket. Megnéztünk egy helyi fafaragót, aki balsafából készíti színes madárszobrocskáit, és egy fazekasműhelyt, ahol egy kislány avatott be családja foglalkozásának rejtelmeibe.

Jó dolgunk volt sötétedés után is; jól esett az úszás a párás meleg után a lodge medencéjében, majd a finom vacsora is, ahol megint megkóstoltunk helyi finomságokat. Az őserdő állathangjaira és a folyó csobogására nem volt nehéz elaludni eztán.

Másnap reggeli után ismét kenuba szálltunk. Első úticélunk egy olyan állatmenhely volt, mélyen a dzsungelben, ahol egy önkéntesekkel dolgozó szervezet a vadorzóktól elkobzott, vagy felelőtlen emberek által házikedvencnek vásárolt, majd megunt, sokszor sérült, legyengült esőerdei állatok rehabilitációjával foglalkozik. Egyáltalán nem volt zavaró, hogy az állatok tágas ketrecekben és kifutókban voltak, hiszen az egész telep belesimul az erdőbe, ezt bizonyítja az is, hogy a védett környezet miatt sok vadonélő állat is kóborol itt. Többek között láttunk pekárikat, mókus-, kapucinus-, gyapjas- és pókmajmokat, a macskafélék közül a gyönyörű bundájú ocelotot és a sejtelmesen sötét jaguarundit, anakondát, kajmánokat, teknősöket, és végigkísérte a sétánkat Trompi, a trombitásmadár is.

Rejtőszínek: mókusmajom és ocelot. Jeles Attila képe

Emellett ezeknek az állatoknak a vadonban való fellelése sok időt igényelne, hiszen egy részük a lombkoronában él, másik részük éjszakai, és vállalni kellene a sokszor igen nehéz körülményeket, melyekből kaptunk is egy kis ízelítőt: épp, hogy végigjártuk a "parkot", szakadni kezdett az eső, rövid idő alatt néhány tíz milliméternyi csapadék zúdult le. Félóra után úgy döntöttünk, hogy nem tétlenkedünk tovább a "zoo" központi épületében, hanem belevágunk az esőerdei túrába.

A zuhogó esőben kicsit kenuztunk, majd egy őserdei ösvényre váltottunk, amelyen dicsőségesen végigküzdötte magát a csoport, közben a helyi vezetőnk megmutatott néhány, az itt élők által használt őserdei növényt. Itt nem készültek képek, az eső lehetetlenné tette...

Az újabb vízi út után az Anakonda-szigeten kötöttünk ki, egy néhány házból álló településen, ahol az egyik háziasszony beavatott bennünket a csicsakészítés rejtelmeibe, majd kipróbálhattuk azt is, hogyan vadásznak fúvócsővel az őserdei indiánok.

A létfenntartás más módjai. Jeles Attila képe

A napba még belefért egy rövid program: a lodge-ba visszaérve ellátogattunk egy pillangófarmra, ahol ritka pillangók szaporításával foglalkoznak. Ámuldozva bóklásztunk a hatalmas röptetőben, ahol petétől a lárvák különböző állapotain és a bábállapoton át a kifejlett rovarig követhettük ezen gyönyörű állatok fejlődését. Különösen a hatalmas, kék és fekete szárnyú Achilles lepkék nyűgöztek le bennünket.

Achilles lepke. Jeles Attila képe

A másnapi visszaúton már rutinosan szálltunk kenuba, félelemnek már nyoma sem volt. A hegyeken való átkeléskor a parámo-vidék tiszta idővel, és az Antisana vulkán látványával örvendeztetett meg bennünket.

Ecuador - a vulkánok földje? Jeles Attila képe