Sárközy Miklós írása
Nem véletlenül kezdtük ezzel a meghökkentő mondattal rövid írásunkat: a fenti sor egyszerre ismerős és egyszerre homályos olvasóimnak. Az idézet a Genezis kezdetének héber és közép-ázsiai perzsa keveréknyelven fennmaradt emléke a mai Kína területén egykor élt zsidó közösség szellemi hagyatékából. Egy friss híradás ihletett bennünket eme furcsa zsidó-perzsa idézet felelevenítésére. 2012 január elsején nem akármilyen hírt hozott több izraeli hírcsatorna és weboldal. A mai Észak-Afganisztánban, a tadzsikok és üzbégek lakta Szamangán tartományban nagyszámú középkori zsidó, zsidó-perzsa és zsidó-arab szöveg került elő.
Kézirat töredéke a Cambridge Geniza gyűjteményből.
Először rögzítsük az eddig ismert tényeket. A szövegek három nyelven kerültek elő: perzsául, héberül és arabul, de mindegyik egyazon közösséghez, az egykor ott élt zsidósághoz kötődtek. A szövegek előkerülési körülményei sajnos nem ismeretesek, még azt sem tudjuk, hogy Szamangán tartomány mely részéből, mely településéről származnak a leletek.
A szűkszavú tudósítások annyit megjegyeznek, hogy a szamangáni szövegek egy un. genizából erednek. A geniza fogalma jól ismert a zsidó kultúrában: olyan kamra a zsinagóga közelében, ahol a zsidók a liturgikus használatra már nem alkalmas kéziratokat elhelyezték azzal a céllal, hogy a megszentségtelenítéstől megóvják, s egy idő múlva megszentelt földbe eltemessék. Bár sem fotó, sem egyéb adat nem áll rendelkezésre számunkra, de az eddig megismert szövegek mennyisége és összetétele, meglehetős komplexitása valóban arra enged következtetni, hogy tényleg egy egykori genizába temetett zsidó könyvtár került elő Afganisztánból az elmúlt hetekben.
Hírforrásaink közlik, hogy eddig mintegy százötven szöveg került elő, de egyúttal sejtetni engedik, hogy az előkerült szövegek mennyisége ennél jóval magasabb lehet-lesz. Ez pusztán néhány rátermett műkincscsempészen múlik, akik kellő érzékkel és megfelelő időben dobják majd piacra az újabb és újabb szövegeket. Merthogy ne legyenek illúzióink, ezek a leletek, miként számos más afganisztáni lelet is, illegális ásatásokon kerültek napvilágra. Buddhista szobrok, görög ábécés baktriai nyelvű szövegek, heráti timúrida kori stukkók – hogy csak a közelmúlt legkapósabb afganisztáni csempészportékáira gondoljunk. Mindennek inkább köze van Afganisztán mai szomorú politikai és állapotaihoz, mint a tudományhoz.
Eszter és Mordechái sírja, Hamadán. A szerző felvétele
A szövegek koráról megint csak szűkös ismeretekkel rendelkezünk, de nyelvi és más támpontok alapján nagyjából a Kr. u. 8-13. század közötti korszakra datálják őket. Bizonyos szövegek arab nyelvűsége egyértelműsíti, hogy a most felfedezett afgán geniza legősibb szövegei nem lehetnek régebbiek a Kr.u. 7-8. századnál, amikor az iszlám civilizáció elérte Afganisztánt. A geniza utolsó szövegei pedig akkor kerülhettek a földbe, amikor Afganisztán és az ott élő számos népcsoport a dzsingiszida mongol hódítás áldozata lett. De hangsúlyozom, hogy megállapításaim még csak találgatások és óvatos hipotézisek, melyek nélkülöznek minden komoly tudományos vizsgálatot.
Mit tartalmaz az afgán geniza tehát? Egyelőre csak azt írhatom le, amit a sajtóban közöltek: ószövetségi könyveket (például Ézsaiás könyvét), magánleveleket, feliratos gyűrűket (egyiken ez áll: Sámuel, József fia) a 10. századi híres zsidó tudós rabbi és filozófus, Sza’adiah ben Joszéf műveinek egy részét, valamint egy eddig ’ismeretlen krónikát Júdea történetéről’. A vallási szövegek mellett a mindennapi életre is fény derül egy perzsa nyelvű levélből, ebben egy családjától messzire szakadt családfőt sirat talán szomorú felesége. Ez utóbbi sorok a Selyemút vérbeli világát, a hatalmas távolságok által szétszakított kereskedő emberi sorsokat idéznek fel az olvasóban és vannak párhuzamai a pár száz évvel korábban íródott un. régi szogd levelekben, ahol szintén férje után vágyódik egy messzire szakadt szogd kereskedő családja. A szövegek három nyelvűek (héber, perzsa és arab), de mindegyiket héber ábécével jegyezték le, és egészen biztosan ugyanannak a zsidó közösségnek tulajdonát képezhették.
Mindemellett választ kell adnunk egy olyan kérdésre is, amely egyszerre tűnik pofonegyszerűnek és egyben igen nehéznek. Hogyan kerültek zsidók a mai Afganisztánba? Az egyszerű válasz: zsidók pont Afganisztánba ne kerültek volna? Hiszen egy olyan népcsoportról van szó, mely az ókorban és a középkorban a Mediterráneum nyugati részétől egészen Távol-Keletig felbukkant, a kínai Kaifengtől, a dél-indiai Keralán át a mai Jemenig és Galliáig.
Herat, zsinagóga
A nehezebb válasz: nem ismeretes, hogy pontosan mikor és milyen körülmények között kerültek zsidók a mai Afganisztánba a 8-10. században. A zsidóság már az Óperzsa Birodalom (Kr.e. 6-4. század) óta őshonos népcsoport Perzsiában és Közép-Ázsiában, és jelenléte adatolt az iráni kultúra minden korszakában. Mielőtt azonban vadregényes fantáziákat szőnénk az elveszett izraeli törzsek megtalálásáról Afganisztánban, le kell szögeznünk: az előkerült leletek arra utalnak, hogy ez az afganisztáni zsidó közösség egyáltalán nem volt elszigetelve a zsidóság többi közel- és közép-keleti csoportjától. A fent felsorolt kéziratok is mind arra engednek következtetni, hogy sokkal inkább a Selyemút adhat magyarázatott e zsidó csoport ittlétére.
A leletek kora világosan rámutat, hogy a 750-ben megszületett Abbászida Kalifátuson belül felvirágzó Selyemút perspektívái vonzhattak zsidó kereskedőket a Kalifátus keleti végei felé. Az Abbászida Kalifátus óriási kiterjedése, eladdig példátlan méretű, egységes gazdasági rendszert hozott létre, ahol a mai India, Kirgízia és Észak-Afrika között akadálytalanul áramlottak a nyers selyem, a porcelán, a különböző egzotikus fűszer- és elefántcsontszállítmányok, arany és ezüst, a papírkészítés technikája. A mégoly nagy távolságok, zord terepviszonyok sem tántorították el az óriási haszon reményében útra kelő, nehéz utakra vállalkozó kereskedőket. De emellett eszmék, vallások, gondolatok is tág teret nyertek ebben a hihetetlenül színes konglomerátumban.
A muszlim világban nem csak Mohamed próféta követői, de más hitű kereskedők is szorgosan rótták a mégoly hatalmas távolságokat, mászták meg a Pamír, a Hindukus embert próbáló hágóit a mai Afganisztán területén, vagy szelték át a Kizil-Kum és Kara-Kum forró sivatagjait. Ismeretes, hogy nem csekély örmény keresztény, zsidó és hindu kereskedőkolónia is létezett a mai Irán, Közép-Ázsia, Afganisztán középkori városaiban (képünkön "az utolsó kabuli zsidó"). A zsidók a muszlimoktól elkülönítve, de mégiscsak szabadon kereskedtek portékáikkal a középkori bazárok boltívei alatt. Így születtek meg a mai Bukhara, Szamarkand, Herát, Hamadán, Iszfahán, Tebriz, Jazd és Bagdad virágzó zsidó negyedei, mind-mind a Selyemút egy-egy fontos állomása mentén. De ide sorolhatjuk a kocsini, indiai zsidókat is Kerala tartományban, akik a tengeri Selyemút mentén érkezve telepedtek meg Dél-Indiában.
Közismert a zsidóság soknyelvűsége is, amerre ugyanis megjelent egy zsidó közösség, többé-kevésbé átvette a helyi kultúra elemeit, vallási-etnikai identitása megtartása mellett igyekezett beilleszkedni a helyi társadalomba. Mindez a helyi nyelv vagy nyelvek használatát is jelentette főleg a hétköznapi életben (a héber mindvégig megtartotta pozícióit a zsidó liturgiában). Olykor azonban a helyi nyelveken is gazdag zsidó irodalom virágzott ki. Ezek egyike az un. zsidó-perzsa irodalom. A középkori zsidó-perzsa nyelvet elsősorban az különbözteti meg a klasszikus perzsától, hogy héber karakterekkel írták és valamivel több héber és arámi szókincset tartalmazott, de nem tért el jelentősen a többségi társadalom által beszélt variánsoktól. Ismeretes, hogy a Selyemút legfontosabb nyelve a perzsa volt, melyet Kínától Egyiptomig használtak összekötő nyelvként. A perzsa nyelv magas műveltsége, széles elterjedtsége miatt a közel-keleti zsidóság körében és nagy népszerűségnek örvendett és már a mostani afgán geniza előtt is rengeteg nyelvemléke vált ismertté. Sőt! Mai fogalmaink szerint az újperzsa (az iszlám korban használt perzsa) első ismert nyelvemléke is egy zsidó-perzsa levéltöredék volt, mely 743-ra datállható és Dandán-Öiliqből, a mai Nyugat-Kína területéről került elő. De ha már Afganisztánnál tartunk, a második legrégebbi perzsa nyelvemlék, a Tang-e Azaoi felirat is szintén héber betűkkel, de perzsa nyelven maradt ránk 755-ből. Innentől fogva virágzó zsidó-perzsa irodalom született meg Bukharától a Kaukázusig ívelő vidéken, melybe eposzok, lírai alkotások, prózai szövegek, bibliai könyvek perzsa fordításai vagy csak a mindennapi ügyes-bajos dolgokkal kapcsolatos perzsa nyelvű héber ábécés levelezés is beletartozott (képünkön házassági szerződés, 1867, Herat, Afganisztán). Kevéssé tudott, hogy a zsidó perzsa irodalom egyik első elismert képviselője honfitársunk, Bacher Vilmos volt.
Afganisztán területe különösen érdekes és fontos tranzitútvonala volt a Selyemútnak. Domborzati nehézségei ellenére itt vált szélt a Selyemút Közép-Ázsiába és Indiába vezető két fontos ága. Szamangán tartomány közel fekszik az Amu-Darjához és stratégiai fekvése miatt gazdag, nem csekély részben még a föld alatt rejtőzködő régészeti örökséggel rendelkezik. Nem véletlen, hogy az afgán geniza felfedezése előtt Szamangán tartomány főleg az itteni buddhista régészeti emlékeiről híresült el.
A szerző felvételei a közép-ázsiai zsidó közösségekről: Hamadán, Bukhara, Eszter és Mordechái sírja
A mostani leletek, az afgán geniza előtt egyetlen hasonlóan komoly értékkel rendelkező geniza vált ismertté, ez pedig a még a 19. században előkerült kairói geniza volt (nem kevés zsidó-perzsa szöveggel). Aligha túlzok, ha kijelentem, hogy a jelenleg még aukciókon, árveréseken felbukkanó afgán geniza szövegei páratlan történeti értékkel rendelkeznek és egyként tarthatnak igényt a júdaisztika, az iranisztika, az arabisztika és a Selyemút kutatói érdeklődésére.
