Flórián Kund írása

Egy bő évtizeddel ezelőtt talán még a marketing legbeavatottabb prófétái sem gondolták volna, hogy a Perzsa-öböl kis emírségei az ezredforduló utánra a professzionális imázsépítés iskolapéldáivá és az országmárkázás arab emblémáivá válnak. Bár a domináns olvasatok szerint Dubai felhőkarcolóit a globalizáció hullámai: a technológia-, a tőke-, a vendégmunkások globális áramlatai emelték magasba, a kis emirátust igencsak precíz marketing- és pr-stratégia is segítette abban, hogy egy sajátos életforma és stílus márkájává válhasson. Ennek a víziónak köszönhető, hogy sokak szemében a metropolisz ma a gazdagság, kényelem és egzotikum szinonimája lett, egy sajátosan arab kozmopolita életérzés, egyfajta arab chic és trendiség megtestesítője – legalább a fogyasztói képzeletben.[i]

www.guggenheim.org

Bár a modell kritikusai hajlanak arra, hogy a végtelen materialista gazdagság ezen oázisában mindössze egy nouveau riche fogyasztói társadalom magamutogató túlhajtásait lássák[ii] - a helyzet korántsem ennyire egyértelmű, ha az Öböl partján tovább, Abu Dhabi és Doha épülő múzeumaira, egyetemeire, futurisztikus és környezetbarát lakóparkjaira tekintünk. Ezek a városok, bár sok tekintetben építenek a Dubai által meghonosított modellre, azt egy kulturálisan innovatív irányában fejlesztenék tovább. 

Látogatásunkat kezdjük Katar fővárosában: Dohában, ahol a párizsi Louvre piramisát is megálmodó I.M. Pei tervei alapján épült Museum of Islamic Art 2008 végén,  az arab művészetet a 19. századtól bemutató Mathaf: Arab Museum of Modern Art pedig tavaly decemberben nyitotta meg kapuit. E múzeumok zászlóshajói annak a víziónak, mely Dohát egy globálisan elismert kulturális fővárosként képzeli újra - a következő években további hat múzeum építését tervbe véve. Ezek szerint a Jean Nouvel jegyezte National Museum of Qatar 2014 végétől várja majd az ország történelme iránt érdeklődőket, de már elkészült egy az orientalista művészetet bemutató intézmény koncepciója is, mely nagyrészt  19. századi francia és angol festők művein keresztül - és nem utolsó sorban: az ő szemszögükből – varázsolja majd elénk a korabeli arab életet. Az új múzeumok kollekcióinak alapját az emír unokatestvérei: Sheikh Hassan Al-Thani és Sheikh Saud al-Thani gyűjteményei képezik - mindketten az arab világ legelismertebb műgyűjtői már a nyolcvanas évek óta.

Katar a kultúrán kívül azonban más területeken is globálisan elismert játékosként kívánja újrapozicionálni magát. Mióta a kis félsziget elnyerte a 2022-es foci világbajnokság megrendezésének jogát, azonnal tervezésnek indult 12 új stadion építése, melyek a legkorszerűbb technológiai megoldásokat felvonultatva, például kizárólag napenergiát hasznosítanak majd a légkondicionált épületek hűtésére. A hasonlóképp high-tech új repülőtér 2012 végére, a nemzetközi cruise-kikötö pedig két évre rá nyitja majd meg kapuit.

A sportra és kultúrára éhes közönséget addigra már 30000 hotelszoba várja majd, amely nem kis növekedést jelent a 2008-ban rendelkezésre álló 2700-hoz képest. A többségében mesebeli luxust képviselő szállodák 700 kilométernyi tengerparton kínálnak pihenési lehetőséget -  háttérben az elmaradhatatlan homokdűnékkel, történelmi erődökkel, és egy, a jövő arab világának ígéretét magában hordozó metropolisszal.

Ám, hogy kik lakják majd a várost, melynek lélekszáma a mai másfél millióról 2,3 millióra növekszik 2032-re  – ez valószínűleg a jövő egyik legfontosabb kérdése és a modell sikerének záloga is egyben. A tervek szerint a mai lakosság mintegy felét kitevő, főképp az építkezéseken dolgozó dél-kelet ázsiai vendégmunkások hazatérte után a város, a térségből odaköltöző arab, illetve az egyre duzzadó globálisan nomád fehérgalléros, értelmiségi- és szakember elit egyik kedvelt központjává válna. És hogy a helyiek is sikerrel állják majd a versenyt: a félszigeten már 1995-ben megnyitotta kapuit az Education City nevet viselő negyed, benne hat olyan amerikai egyetem campusával, mint a Carnegie Mellon és a Georgetown University.

www.zayednationalmuseum.ae

A Perzsa-öböl partján keletre tartva, Dubait elhagyva érjük el Abu Dhabi-t: az Egyesült Arab Emírségek hét emirátusa közül a legnagyobbat, az ország olaj- és gázbevételeinek 95 illetve 92 százalékos tulajdonosát. A gazdasági diverzifikáció mellett, hasonlóképp Katarhoz, a kis emirátus a kulturális megújulás vízióját tette fejlődési modelljének és imázsépítési koncepciójának kulcsterületévé.

Akik számára az Abu Dhabi Könyvvásár és Filmfesztivál még nem helyezték volna a várost a a globálisan jegyzett kulturális központok térképére, a tervezet több új múzeumot is kínál. Ezek építészeti és szakmai színvonalára kíván garanciát jelenteni, hogy a Foster + Partners építésziroda által tervezett Zayed National Museum kiállításainak szervezéséről például a British Museum gondoskodik majd, de a Guggenheim Abu Dhabi tárlatainak sem más, mint Frank Gehry álmodik helyet, miközben azok összeállításán kurátoraik 600 millió dolláros költségvetésből dolgoznak - kétszázszor nagyobb keretből tehát, mint a manhatteni anyaintézmény. Érdekes koncepciót jegyez azonban a Louvre Abu Dhabi is, mely Jean Nouvel elképzelései szerint tizenkétszer akkora alapterületen várja majd a látogatókat, mint New York-i párja, egyfajta civilizációk múzeumaként, azok kölcsönös egymásra hatását bemutatva. És a történetnek itt még nincs is vége, mert a sort Tadao Ando tengerészeti múzeuma folytatja, de már tervezés alatt áll Zaha Hadid Performing Arts Centre-je is.

A kulturális ínyencségek mellett, hasonlóképp Dohához, a város a sportrajongók számára is álom-úticéllá lenne. Ennek zálogaként már megnyitotta kapuit az Abu Dhabi Formula 1 Grand Prix, nem messze a Ferrari World Theme Park-tól, és egy Kyle Phillips tervezte golfpályától. 

Abu Dhabi a látogatókon kívül azonban új lakókra is számít. Részben nekik: ennek a környezettudatos és a technológiai innovációra, a futurisztikus építészeti megoldásokra fogékony világvándor elitnek épül Masdar City. Ez a Foster + Partners tervezte, 1 x 1 mérföld alapterületű város ősi arab építészeti megoldásokat ötvöz majd a legmodernebb technológiákkal, a világ első zero-carbon lakóhelyét létrehozva. A felszínen csak a járókelőknek utat biztosító, a jemeni Shibam sivatagi felhőkarcolóit és a régi arab városokat jellemző széltornyokat is mintául állító szűk utcák alatt vezető nélküli, elektromos autók szállítják majd az utasokat az LCD-kijelzőkön kiválasztott állomásokra. Természetesen, a napközben mintegy 90000 városlakónak és ingázónak otthont és munkahelyet adó Masdar City energiaellátását 90 százalékban napenergiából biztosítanák.

Láthatjuk tehát, hogy Abu Dhabi és Katar is fejlődési modelljeik központi elemévé tették országimázsuknak a globális kulturára, információra és tudásra, technológiai innovációra való nyitottság kulcsszavai mentén való újra-rajzolását. Az eddig erőteljesen a luxus, kényelem és gazdagság képeire építő arculatuk kiegészítésére feltehetően szükségük is lesz ahhoz, hogy valóban képessé válhassanak egy globálisan mobil és emblematikusan kreatív elit vonzására és megtartására.

Kérdés azonban, hogy ez utóbbihoz és egyben a modell sikeréhez és fenntarthatóságához mennyire szükségeltetik majd egyfajta politikai és társadalmi nyitás is? Illetve, ez az imázsformálását központi szerepbe állító modell mennyire járhat akár azzal, hogy e rendszerek és társadalmak erősen konzervatív belső viszonyait is változásra bírja? Vajon, az Öböl-államok arab világon belüli gazdasági, majd politikai megerősödése most kiegészülhet-e azzal is, hogy Doha és Abu Dhabi egyfajta új arab identitás beta verzióivá váljanak? Vagy, ahogy a New York Times teszi fel ezt a kérdést: képesek lesznek-e ezek a múzeumok egy új arab narratíva és identitás megfogalmazására is?

A szélesebb arab világ kontextusában ezek a felhőkarcolók, kiállítótermek,  egyetemek és kutatóintézetek, egyelőre a maguk valóságában és szimbolikusan is kiemelkednek a térség geográfiai és kulturális térképeiből, inkább kapcsolódva a különböző globális hálózatok világaihoz, mintsem saját földrajzi környezetük viszonyaihoz.

Az imázsépítés nyelvezetén szólva azonban a sikeres országmárkáknak mindig jövőbeli lehetőségek megfogalmazását, egyfajta potenciál vizionálását is jelenteniük kell. Ahogy a szakma egyik kritikai gondolkodója írja: az országmárkázás egy olyan lehetséges módja az országról, nemzetről való gondolkodásnak, és talán egyre inkább ezen kategóriák megélésének olyan gyakorlata is, mely azokra a feltételezésekre, képekre épít, amilyennek a világot látni szeretnénk.[iii] Mint ilyen, az országimázs újra-rajzolása, amikor azt konkrét tervek és megvalósítás követik, egyfajta társadalmi modernizáció és identitásbeli megújulás katalizátora is lehet. Hogy melyek lesznek az arab világ új kultikus helyei, azt talán már nem csak kultuszok, hanem kulturális divatok, építészeti- és design trendek, és mindenekfelett a képzelőerő szabadsága dönthetik majd el. Nem volt ez másképp Damaszkusz, Kairó, Bejrút fénykorában sem...