Xeravits Géza írása

Kilépve a Szent Sírból induljunk délnek. Váratlan látványosságokat bámuló turistákon verekedhetjük keresztül magunkat. Beérve az Óváros zsidó negyedébe, itt van mindjárt, jóval a mai utcaszint alatt az egykori antik Cardo, a város díszes, észak-déli irányú, kecses korinthoszi oszlopokkal szegélyezett főutcájának részben rekonstruált maradványa — azé az utcáé, amely már a hatodik századi, madabai mozaiktérképen is mint a Város fő ütőere jelenik meg. Aztán Hiszkija király robusztus falának maradványa, amit még a fenyegető asszír veszedelem idején építtetett akkori városának északi határára, s amely a bibliai Jeruzsálem talán legrégebbi monumentális maradványa.

Utcatábla, Jeruzsálem. Nemessányi Attila képe

Majd kiérve a modern házak között kacskaringózó sikátorokra, hamar az askenáziak híres zsinagógájához jutunk. Az imaházhoz, amelyet 1948 óta, amikor az Arab Légió az Óvárosért folytatott harcok során felrobbantotta, csak így hívnak: Hurvá, azaz „Rom”. Évtizedekig csak egy hatalmas, égretörő ív emlékeztetett szikár mementóként erre a fontos szellemi központra, manapság azonban újjáépítve áll — szebben, mint valaha. Van valami szimbolikus abban, hogy a „könyv népei” közül legrégebb óta Jeruzsálemre hivatkozó közösségnek, a zsidóságnak egészen a 21. század elejéig kellett várnia arra, hogy neki is legyen egy roppant kupolája az Óváros tetői felett. Kivárták. S ellentétben a Szikladómmal és a Szent Sírral, a Hurvá-zsinagóga kupoláját kőborítás fedi: a megmaradás jelképe.

Csak néhány lefelé tartó utcácska még, és visszaérkezünk Óvárosi barangolásunk kiindulópontjához: egy lépcsőforduló pihenőjének mellvédje mellől feltűnik végre a Nagy Heródes által megerősített Templomhegy nyugati falának egy szabadon hagyott szakasza. A zsidók egyszerűen csak úgy hívják: Kótél Hammaaraví, a „Nyugati Fal”, mások viszont, paradox módon a hagyományos arab elnevezése alapján Siratófalnak nevezik. Valóban: igen korai keresztény források tudósítanak arról, hogy évente egyszer, Tisá be-Ávkor, a Szentély lerombolásának balvégzetű emléknapján a zsidók a Templomhegyhez mennek, hogy sirassák elpusztított Templomukat. Akkor még a Hegyre is felmentek, az Alapkőhöz; idővel azonban, a Szentek Szentje pontos helyének feledésbe merültével maradtak számukra a fal elképesztő méretű kövei.

A siratófal. Nemessányi Attila képe

A negyedik században Julianusnak, az aposztata császárnak még tervei között szerepelt a zsidó Templom felépítése — ha más miatt nem, hogy borsot törjön hirtelen politikai öntudatra ébredt keresztény alattvalói orra alá, kérészéletű uralma azonban nem nyújtott lehetőséget nagyívű tervének megvalósítására. A Szikladóm felépültével pedig egy zsidó templom felállítása a Templomhegyen politikai abszurditássá vált — ha nem is mindörökre, de a zsidók által várt messiás elérkeztéig mindenképp. Az persze már mindenkinek saját kérdése, hogy vajon a messiás eljövetele feltételezi-e a Templom felépítését vagy fordítva; a zsidó negyed utcáin mindenesetre lépten-nyomon hatalmasra nagyított színes fényképfelvételekbe botolhatunk, melyeken a Templomhegy közepére ügyesen illesztették be a Szikladóm helyére a heródesi Szentély makettjét…

Variációk siratófalra. Nemessányi Attila képei

Nem valamiféle fellengzős maszkulin arrogancia íratja velem, de a Siratófalnál jobb, ha a férfi a látogató. Hagyományos zsidó szokás szerint a Fal előtti térséget ugyanis egy mehicá osztja két részre, elkülönítve egymástól a férfiak és a nők imatereit. A férfiaknak fenntartott részből indul a Nyugati Fal Alagútja, mely végigfut a fal teljes hosszában, s melynek ezen a részén a Tóra tanulmányozására és imádkozásra szolgáló helységek húzódnak meg, hűs boltívek alatt. Különböző korú és lelkiségű férfiak hajlonganak itt szent monotóniával a Fal felé fordulva, melynek kövei, köztük a leghatalmasabb, a több mint 500 tonnás nyugati kő, évezredek szentségéről tanúskodnak. Nem is tehetnének másképp: ősi zsidó hagyomány szerint a Siratófal az a hely, ahol a Templom lerombolása óta a Sekiná, az Isteni Jelenlét nyugszik. S valóban: a hatalmas kőtömbök árnyas ölelésében túlhevülten izzik az örök jelen, a szent időtlenség és idő felettiség. Jeruzsálem látogatója ide érkezve a legmesszebbre hatolt vissza az időben, hogy itt váljék teljessé lelkében a Legszentebb Várost éltető Jelenlét megtapasztalása.

Zakatoló aggyal és felkavart lélekkel tér meg szállására a vándor, aki ez után a nap után mindörökre zarándok marad. Majd a hajnal pirkadtával, váratlan ötlettől vezérelve, az evangélikusok Megváltó-temploma közelében felmegy az Óváros háztetőinek szintjére. Átlép a néhány szorgalmas asszony által már ekkorra kiteregetett, száradó ruhákon, s innen, a magasból végigtekint még egyszer Jeruzsálemen. Balra a Szentsír két kupolája anyamellekként domborodik az égnek; jobbról, a távolban a Szikladóm csillogó kupolája szinte lebeg a háztetők fölött; mögötte a messzeségben mint arcot a könnycseppek pettyezik sűrűn az Olajfák-hegye lankáit a szorosan egymás mellé fektetett zsidó sírkövek, a feltámadás izgatott várásának tanúi. Kora reggel van. Alláhu akbart rikoltanak a müezzinek rekedtes hangjai köröskörül; alattunk kaliverek sietnek lobogó kabátszárnyakkal, nehéz szőrmekucsmáik rejtekében a Siratófal felé, hátha ma megszólal végre az a kakas már; a Sír katholikonjának ikonosztáza mögött pedig felzeng a pátriárka éneke: Evlogimeni i vaszilia… Áldott az Atyának, a Fiúnak, és a Szent Léleknek Országa…

Jeruzsálem - a Föld köldöke. Nemessányi Attila képe

A Föld Köldökét nézi a zarándok, s mint a világ különböző részeinek misztikus szerzetesei, a köldökön át a lényeget látja. Jeruzsálemet, a béke megtépázott városát, melynek szíve együtt dobban Isten szívével, s mely sóvárogva várja beteljesülését.