Jeles Attila tudósítása
2011. Október 2 - Quito. Várakozásokkal 22 órát utaztunk, de végre Quitóban vagyunk! Lepakolás, gyors zuhany, átöltözés a szállodában, megyünk várost nézni.
Quito, Plaza de la Independencia. Jeles Attila képe
Az első megálló egy hatalmas, befejezetlen bazilika, melyet valamikor a 19. század végén kezdtek el építeni, de még most is fel van állványozva...van, akinek tetszett a monumentalitása. Az óváros macskaköves utcái viszont már mindenkit izgalomba hoztak: fehér házfalak, kovácsoltvas erkélyek, igazi koloniális Dél-Amerika.
Quito, utcarészlet. Jeles Attila képe
A Plaza de la Independencia a főtér, nagy tömeg, és tipikus andoki utcazene fogad bennünket. Az elnöki és az érseki palota, az újkeletű városháza, no meg a Katedrális keretezi a teret, ahol alaposan elbóklászunk. A Katedrális a következő állomás, csak néhány lépéssel odébb, gyönyörű, fából faragott mennyezete fogott meg engem leginkább.
Quito, Katedrális. Jeles Attila képe
A következő templom, az El Sagrario rögtön e mellett van, hiszen egykor a kápolnája volt, de "teljes értékű" templommá nőtte ki magát, és aranyozott díszítésekben ez sem szűkölködik. Ne felejtsem megemlíteni, hogy épp mindenütt a vasárnapi misék zajlottak, teltházzal. Mindenkinek feltűnt a misék közvetlensége, hogy szinte profán módon teszik a szertartást mindenki számára befogadhatóvá - a Katedrálisban például nagyon ismerős dallamra énekeltek, percek kellettek, hogy rájöjjünk, ez bizony a Jézus Krisztus Szupersztár...
Quito, El Sangrario. Jeles Attila képe
Még néhány lépés, és Jézus Társaságának templomához értünk, de ezt a barokk remeket csak kicsit később nézhettük meg belülről, a helyi idegenvezetőnk közbenjárásával. Hogy ne tétlenül várjunk a bebocsáttatásra, elsétáltunk egy sarokkal odébb, a San Francisco térre, ahol a hasonló nevű komplexum áll - templom, kolostor, apácazárda, múzeum, sőt, sörfőzde, ahol régen a szerzetesek, ma már viszont egy privát társaság gyártja a Pilsener nevű quitói sört. A téren minden vasárnap hatalmas népünnepély zajlik, mi ebbe csöppentünk bele; épp különböző tájak néptánccsoportjai léptek fel, a csoportunk egy részének sikerült lefényképezkednie az otavalói táncosokkal.
Quito, otavalai táncosok. Jeles Attila képe
A jezsuiták temploma elképesztő, sajnos fényképezni nem lehetett, tényleg a legremekebb a négy barokk templom közül, de mindenképpen a legdúsabban aranyozott.
Délután kibuszoztak bennünket a Világ Közepéhez, vagyis az Egyenlítőhöz, amely jó 20 km-re van a várostól. Az itteni múzeum kicsit "túristás", na de még egy pecsét is bizonyítja az útlevelünkben, hogy itt jártunk! No meg ez a kép... Hosszú, tartalmas nap volt, a repülés után nem kevéssé fárasztó, nem csoda, ha majd' mindenkinek sikerült már este nyolcra elaludnia...
Sztárfotó: az Egyenlítő és a szerző