Az Agra Kulturális Utazási Társaság hosszú évek óta szervez etióp túrákat. Az évek során kialakult kapcsolataink révén megpróbálunk első kézből információkat gyűjteni és közölni a szomorú hírek kapcsán annak érdekében, hogy megértsük ezen és hasonló esetek indítékait, hogy kövessük a történéseket. Szélinger Balázs, az Agra stáb tagja jelenleg is Mekellében tartózkodik, és híreket szolgáltat - ezeket először itt olvashatják.
Szintén ma délután kérdeztük meg az etiópiai Mekelle Egyetem etno-történész docensét e különös események mibenlétéről: szokás Etiópiában az emberrablás, vagy a körülmények kényszerítik ki az afarokból; szükségképpen vért kívánó cselekmények ezek, vagy kivételekről beszélünk.
Mindenekelőtt azonban a szerzők, illetve az Agra nevében szeretnénk legmélyebb együttérzésünket kifejezni a hozzátartozók, családok felé: a szerzők is kutatók, akik rendelkeznek afrikai tapasztalatokkal.
Afar harci tánc, kalasnyikovokkal. Eric Lafforgue képe.
Egyesek mondhatnák, hogy az afarok között az emberrablás szokás. Valójában kissé túlzó szokásnak nevezni – véleményem szerint Németországban több emberrablás történhet, mint az Afar régióban (még ha nyilvánvalóan bajos is a kettőt összehasonlítani). Igaz viszont, hogy az események érzékelhető mintát alkotnak.
Az afari esetek nem azonosíthatók a jemeni emberrablási tradíciókkal, de hasonlíthatók hozzájuk. Az emberrablásokat, akárcsak Jemenben, törzsi (al)csoportok követhetik el; az akció után gondját viselik a túszoknak, és általában nem fordul elő gyilkosság – szintén, akárcsak Jemenben. Ha valaki ilyen helyzetbe kerül, ajánlatos nem tanúsítani ellenállást; a mostani esetben az a pletyka terjeng, hogy a túszok harcoltak a túszejtők ellen, ami végül lövöldözésbe torkollt. Ez logikus magyarázatnak tűnik, hiszen az afarok általában nem viselkednek így. A körülmények legalábbis ezt sugallják, nem pedig azt, hogy eritreai agresszió, hovatovább, terrorista támadás történt.
Az afarok hagyományosan ellenséges érzületűek az engedélyük nélkül (ti. helyi afar kísérő nélkül) a területükre tévedő idegenekkel szemben, ami akár tettekben is megnyilvánulhat. Ez ősrégi gyakorlat itt, ami által az afarok hosszú ideig meg tudták őrizni függetlenségüket és helyi önkormányzati rendszerüket; utóbbi részben még ma is érvényes.
Afar férfi - szúrós tekintet. Eric Lafforgue képe.
Viszonylag új fejleménynek számít, hogy elismernek valamiféle alárendeltséget a „Felvidékiektől” - mindemellett autonómiájuk továbbra is fennáll. Egyre több és több utazó kezdi semmibe venni ezt az autonómiát, részben az etióp utazási ügynökségek (tehát a belföldi turizmmus) optimizmusa miatt: ők úgy gondolják, Afar is az „ő” földjük, ami ebben a formában nem igaz. A valóságban a turizmus többnyire működik, mivel a felvidékiek és az afarok előre megegyeznek.
Az 1990-es években azért raboltak el egy turista csoportot, hogy az állami erőforrások igazságosabb elosztását – például a regionális posta működtetését – követelve hangsúlyt adjanak szavuknak. Az utóbbi években nőtt az emberrablások száma, de még mindig nagyon alacsony számról beszélünk, és az eseteket szinte mindig sikerült tárgyalásos úton rendezni. Eltérően a jemeni akcióktól, ez nem „üzlet”, a túszokért nem fizetséget kérnek, csupán tárgyalások "eszközei".
Afar férfi - tárgyalásra készen? Eric Lafforgue képe.
Lehetséges, hogy a régóta fennálló rossz viszony Eritreával szerepet játszott az afarok elkeseredésének növekedésében. Lehetséges, hogy Eritrea titkon megengedi, hogy az ilyen afar csoportok eritreai területen működjenek – de a találgatásokkal óvatosnak kell lennünk. Úgy tűnik, Eritrea nem gyakorol teljes ellenőrzést afar területei felett, ahogy az etiópok sem a sajátjuk esetében. Számomra sokkal valószínűbbnek látszik az, hogy az afarok egyszerűen nem veszik figyelembe a területüket elmetsző országhatárt. Az Erta’ale nincs túl közel ehhez a határhoz.
Határok nélkül. Eric Lafforgue képe.